Kategóriák

Xbox


Sorrend:

-5%
-5%
Xbox One Forza 6

Hatodik alkalommal tér vissza közénk a versenyjátékok egyik nagyágyújának számító Forza-sorozat, ami a jól megszokott minőséget ezúttal is rengeteg újdonsággal, és a konkurensekhez mérten verhetetlen tartalommal párosítja.

A Forza Motorsport 6 a világ 26 ismert és kevésbé ismert helyszínére repít majd el minket néhány verseny erejéig, amelyek közül 10 pálya még soha nem szerepelt a játékban, így a legjobb és legismertebb négykerekűek volánja mögött róhatjuk a köröket Rio de Janeiro-ban vagy akár Daytonában is.


A korábbi részekhez hasonlóan a Forza 6-ban is minden az autókról és a száguldásról szól majd, ennek köszönhetően a készítők több mint 450 valóban létező gépszörnyet tettek vezethetővé, köztük olcsóbb, hétköznapi modellekkel, valamint a legdrágább versenyautókkal.

Minden egyes járgányt a valóságnak megfelelő küllemmel és tulajdonságokkal vérteztek fel, ezáltal nem csak külsejük, hanem műszerfalaik és általános vezethetőségük is éppen olyan lesz, mintha a valóságban hajtanánk az adott típust. Ennek megfelelően a sorozat legújabb tagja is nagyon közel áll a szimulátorok élményéhez!


Természetesen a fejlesztők gondoskodtak arról, hogy a tartalom mellett a játékmenet is rengeteg újdonsággal bírjon, így a visszatérő és megújuló Drivatar-rendszer mellett a Forza Horizon 2-ből már megismert időjárás továbbfejlesztett változata minden eddiginél nagyobb hatással lesz a versenyekre – főként az eső szólhat bele a mérkőzések alakulásába –, míg a megújult fizika azt biztosítja majd, hogy az autók realisztikusan viselkedjenek a pályákon.


A Forza 6-ban visszatérnek továbbá a jól ismert játékmódok, így a Stories of Motorsport kampányban több mint 70 órányi versenyzés vár ránk, de ezen felül ismét helyet kapott benne a Top Gear blokk, valamint a mindent átszövő többjátékos élmények, amelyeknek köszönhetően már soha nem kell egyedül éreznünk magunkat a pályákon, amelyeken egyszerre akár 24 virtuális pilóta is összemérheti tudását.

19 990 Ft
Akció: 18 990 Ft
19 990 Ft  18 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
-17%
-17%
Xbox 360 Gears of War Judgment

A Gears of War: Judgment története évekkel az eredeti trilógia előtt játszódik Damon Baird és Augustus Cole főszereplésével. Az új csapattársakkal kiegészült duó feladata a Halvo Bay-t ostromló ellenfelek megállítása lesz.


A Judgment újfajta rendszere gyorsabb, intenzívebb harcokat kínál, s akár négy játékos is élvezheti a kooperatív játékmódokat az Xbox Live-on keresztül.


A számos újítást tartalmazó többjátékos opciók, köztük a vadonatúj OverRun móddal, valamint exkluzív Declassified bónusz küldetések garantálják a hosszantartó, változatos játékélményt minden Gears of War rajongó számára.


A lengyel People Can Fly studiója az Epic Games-szel karöltve egy elsöprő erejű kalandot generált, amely méltó része az eredeti trilógia által megteremtett világnak.


Az Xbox 360 exkluzív játék fantasztikus grafikával és pusztító játékmenettel tér vissza. Itt az ideje, hogy visszaverd a Locust erőket!

5 990 Ft
Akció: 4 990 Ft
5 990 Ft  4 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Super Lucky's Tale
  • Játék típus : Egyéb
  • Kompatibilitás : Xbox One
8 990 Ft
8 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Minecraft
  • Játék típus : Logikai
  • Kompatibilitás : n.a.
  • Felhasználói nyelvek : ENG
  • Telepítő Média : DVD
  • Verziószám : 1
6 990 Ft
6 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox360 Minecraft

A játék alapvetően egyfajta túlélőszimulátor, egy lakatlan világ az adott, ahol az egyetlen igaz lakó a játékos maga, és építkezni, kitermelni,építkezni,építkezni.....

6 990 Ft
6 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Pixar Rush
  • Játék típus : Egyéb
  • Kinect támogatás : Igen
  • Kompatibilitás : Xbox One
8 990 Ft
8 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Forza Horizon 2
  • Játék típus : Szimulátor
  • Kinect támogatás : Igen
  • Kompatibilitás : n.a.
  • Felhasználói nyelvek : ENG
  • Verziószám : 3
22 990 Ft
22 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Forza Motorsport 7 Standard Edition
  • Játék típus : Szimulátor
  • Kompatibilitás : Xbox One
  • Felhasználói nyelvek : ENG
  • Telepítő Média : DVD
22 990 Ft
22 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Disney Adventure
  • Játék típus : Egyéb
  • Kinect támogatás : Igen
  • Kompatibilitás : Xbox One
8 990 Ft
8 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Halo: Master Chief Collection
  • Játék típus : FPS (First-person shooter)
  • Kompatibilitás : n.a.
  • Felhasználói nyelvek : ENG
  • Verziószám : 3
22 990 Ft
22 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Zoo Tycoon DE
  • Játék típus : Egyéb
  • Kinect támogatás : Igen
  • Kompatibilitás : Xbox One
8 990 Ft
8 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One State of decay
  • Játék típus : Logikai
  • Kompatibilitás : n.a.
  • Felhasználói nyelvek : ENG
9 990 Ft
9 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Screamride
  • Játék típus : Logikai
  • Kompatibilitás : n.a.
  • Felhasználói nyelvek : ENG
12 990 Ft
12 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
MS Játék SW Xbox One Project Spark
  • Játék típus : Szimulátor
  • Kinect támogatás : Igen
  • Kompatibilitás : n.a.
  • Felhasználói nyelvek : ENG
  • Verziószám : 3
12 990 Ft
12 990 Ft
  db    Kosárba tesz Kosárba
 

12

Sorrend:

Webáruház készítés
Weboldalunk további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.